Híradó

Adás időpontja: 
2016. május 02, hétfő, 19:00
Leírás: 

Vizsgadrukk – A magyartanárok szerint az utóbbi évek legkönnyebb írásbeli érettségijén vannak túl a diákok

Tavaszköszöntő – Családi programok és színpadi produkciók is várták a battaiakat május elsején
Szinte minden – Több konténernyi hulladékot gyűjtöttek össze a „Te szedd!” akció keretében városunkban
Mozgáskultúra – Nagyszabású rendezvénnyel ünnepelte városunk a Tánc Világnapját

Magyar írásbeli érettségi
Ma reggel 8 órakor mindkét százhalombattai középiskolában a magyar írásbelivel megkezdődött az idei érettségi vizsgák sorozata. A SZISZKI-ben 113, az Arany iskolában 59 végzős tanuló igyekezett legjobb tudása szerint megoldani a feladatokat, a legtöbben az érvelést választották.
Megszólaló: Bihari Ágnes, Tarsoly Jennifer, Cséza Kitti, Horváth Emese

Városi majális
Egésznapos családi programokkal, játszóházzal, kézműves bemutatókkal, mini-vidámparkkal, vásárral, színpadi produkciókkal és koncertekkel ünnepelte a Majálist városunk. A hagyományokhoz híven idén is állított májusfát a Forrás Néptáncegyüttes és a Bara Zenekar.
Megszólaló: Solymos Tóni, Elza Valle

Arany ballagás
Vegyes érzésekkel ballagtak az Arany iskola végzősei pénteken, hiszen a tanulók és a szülők is várják már, hogy kezükbe vehessék az érettségi bizonyítványt, de azért hiányozni fog nekik az iskola, az osztálytársak. Az intézménytől két osztály 59 tanulója vett búcsút.
Megszólaló: dr. Horváthné dr. Hidegh Anikó – az Arany János iskola intézményvezetője, Trojkóné Horváth Ildikó – pedagógus, szülő, Debreczeni Eszter

Te szedd!
Idén is csatlakozott városunk két civil szervezete, a helyi Polgárőrség és a Hulladék-kommandó, a „Te szedd!” elnevezésű országos hulladékgyűjtési akcióhoz. Szombaton a város négy különböző területén gyűjtöttek, és elszomorító, hogy most is több konténernyi szemetet szedtek össze az önkéntesek, hiszen ez arra utal, változatlanul nagyon sok a felelőtlen szemetelő.
Megszólaló: Szalai Attila – a Százhalombattai Polgárőr Egyesület titkára, Tápai Mónika – a Hulladék-kommandó vezetője

Tánclázadás
Április 29-én ünnepeltük a Tánc Világnapját, amelynek alkalmából helyi tánccsoportok is bemutatkozási lehetőséget kaptak a BKK színpadán. Az est fényét sztárvendégek produkciói is színesítették, többek között a színházakból és tévéből jól ismert Polyák Lilla is fellépett.
Megszólaló: Polyák Lilla – énekes, Papp János – a JP Dance Company vezetője, a rendezvény főszervezője

Paletta – ajánló
A Szépség és a szörnyeteg című mesejátékkal, Viking kiállítással és Százhalombatta településfejlesztéséről szóló előadással is várjuk legújabb Palettánk nézőit. Kulturális magazinunkat közvetlenül Híradónk után láthatják.
a Híradó után