Híradó

Adás időpontja: 
2016. február 10, szerda, 19:00
Leírás: 

A jövőre nézve – A 2016. évi költségvetési rendeletről is dönt csütörtöki ülésén városunk Képviselő-testülete

A kulisszák mögött – A megvádolt című drámáról tartanak beszélgető estet a darab szerzőjével és rendezőjével az Újszínházban
Felvétel indul? - Továbbtanulási szándékaikról kérdeztük a SZISZKI-seket
Feszített víztükör – Három versenyt rendeznek három hét alatt a Kiss László Sportuszodában

Testületi előzetes
Rendhagyó módon az idén már kétszer is tárgyalóasztalhoz ült városunk Önkormányzatának Képviselő-testülete, február 11-én pedig a 2016. évi költségvetési rendelet megalkotása lesz a legfontosabb feladatuk. A tervek szerint Százhalombatta idén 5,9 milliárd forintból gazdálkodhat.
Megszólaló: Dobos Ágnes – városházi szóvivő

Felvételi
Február 15-e a felsőoktatási felvételik jelentkezési határideje, tehát már alig néhány napja maradt a „nagy terveket” szövögetőknek arra, hogy eldöntsék melyik főiskolán, vagy egyetemen szeretnének diplomát szerezni. Persze előbb még be kell kerülni valamelyik intézménybe. Hogy hová és miért éppen oda – erre kerestük a választ a SZISZKI-ben.
Megszólaló: Tóth Evelin – diák; Vágner Bálint – diák; Horváth Benjámin Bendegúz – diák; József Bence – diák; József Dorottya – diák; Takács Titanilla – diák

Óvodapszichológia
Százhalombatta óvodapszichológusa hétfőtől csütörtökig foglalkozik a gyermekekkel, a nevelőkkel és szükség esetén fogadja a szülőket is. A feladat rendkívül összetett, bár sok esetben a szülők és az óvodapedagógusok együttműködésével megoldódnak a problémák. Tapasztalatairól, az általánosítható tanulságokról kérdeztük a szakembert.
Megszólaló: Bogdán Bence - óvodapszichológus

Újszínházi beszélgetés
Azon túl, hogy az Újszínház műsorára tűzi Fazekas István drámáját, amit Béres József küzdelméről írt, további jelentős eseményre kerül sor február 15-én este fél 8-tól a színház Bubik István Stúdiószínpadán. Kerényi Imre Kossuth-díjas rendezővel és Fazekas Istvánnal Takaró Mihály irodalomtörténész beszélget a színdarab kapcsán.
Megszólaló: Fazekas István - író

Úszás
Három hét, három verseny – mindez a Kiss László Sportuszodában. Az első megmérettetésre a hétvégén került sor. Akkor a Jövő bajnokai program résztvevőit „mérték fel” és szinte mondanunk sem kell, Marosi Bálint megint remekelt. Most hétvégén a Szalai János Emlékversenyre kerül sor, február 20-án pedig a Szenior OB-nak ad otthont a 25-ös medence.
Megszólaló: Vizi Csaba – a VUK SE szakosztályvezetője; korábbi felvétel

Terítéken – ajánló
Az új esztendő mindig jó alkalom egy átfogó évértékelésre. Ma esti Terítéken című műsorunkban is ezt tesszük Fekete Lászlóval, a VSZK vezetőjével, akivel természetesen az idei év változásairól, feladatairól, terveiről is beszélgetünk.
a Híradó után