Ezüst Évek

Adás időpontja: 
2015. március 03, kedd, 19:45
Leírás: 

A Dunafüredi Nyugdíjas Klubban köszöntötték Amálka nénit, aki a közelmúltban ünnepelte 90.-ik születésnapját

OMNYE
Az OMNYE legutóbbi klubnapján két előadó is vendégeskedett. Kovács Edina helytörténész, a Városi Archívum helyzetéről tartott előadást, és kérte a klubtagokat az egykori DKV dolgozóit, hogy munkahelyükkel, valamint a városi élettel kapcsolatos fotóikat, brigádnaplóikat adják át az archívumnak. A találkozó második előadó vendége Cseh Béla nyugdíjas volt, aki „a hegesztő főműhelytől a vezérigazgatói székig” címmel tartott előadást életpályájáról. A Cseh Bélával készült beszélgetésünket a következő adásunkban láthatják. 

Harisnyavirágok
A Városi Nyugdíjas Klub tagja Nyári Jánosné a házimunka elvégzése után minden nap, virágoskertet varázsol maga köré. Élő virágok helyett gyöngyöket, drótokat, harisnyákat tesz kézműves asztalkájára, ahol fest, hajtogat, és teker, drótot feszít tervez, és alakít. A több órás elfoglaltság után nap mint nap új virágok díszítik a lakást, amelyekkel szívesen ajándékozza meg barátait is.

Óvárosi Nyugdíjas Klub
Új vezetője van az Óvárosi Nyugdíjas klubnak, Bálint Ilona ugyanis a február 19.-i klubnapon lemondott vezetői feladatairól. Mind a régi mind az új vezetőt megkerestük, hogy mondják el a részleteket, de mindketten elzárkóztak az interjú  elől. A február 19.-i találkozón a klub megszűnése volt a tét, a részletekről Klimsa Artúrt kérdeztük, akinek jelentős érdemei vannak abban, hogy  Sándor Irma elvállalta a vezetői feladatokat.

90. születésnap a Dubafüredi Nyugdíjas klubban 
A Dunafüredi Nyugdíjas klubban születésnapost köszöntöttek. Amálka a közelmúltban ünnepelte 90.-ik születésnapját. A találkozón mi is ott jártunk, hogy megörökítsük a kedves perceket. 

Ki Mit Tud?
Mint ahogy már megszokhatták az Ezüst Évek adását a Nyugdíjas Ki mit tud? egy-egy produkciójával zártuk. Ma is ezt tesszük, de ez lesz az utolsó adás amiben részletet láthatnak a rendezvényből, hiszen elfogytak a fellépők, elfogytak a produkciók amelyeket bemutathatunk önöknek. De, ha van kedvük megmutatni tehetségüket, előadnák kedvenc versüket, énekeiket, mi szívesen felkeressük önöket otthonukban, írjanak nekünk, keressenek bennünket. Búcsúzóul, következzen Damakné Ferenczi Anna és Bogai Ferenc produkciója, egy kalotaszegi népdal.