Ezüst Évek

Adás időpontja: 
2014. szeptember 16, kedd, 19:45
Leírás: 

Mai adásunkban beszámolunk a Battai Napok rendezvényeiről is, ahol szombaton több mint 1000 adag ételt osztottak ki a nyugdíjasoknak 

Őszidő Nyugdíjas Klub
Az Őszidő Nyugdíjas Klub legutóbbi rendezvényére vendégek is érkeztek, Dr. Vezér Mihály polgármester, valamint Kovács Lajos vettek részt a találkozón, ahol többek között szóba kerültek a támogatások, a parkok átalakításai, valamint az akkor még csak közelgő Battai Napok.

Battai Napok: Jó ebédhez szól a nóta
Az idősebb korosztály egyik legkedveltebb programja a Battai Napokon a Jó ebédhez szól a nóta, amelyre az idén, több mint 2000 meghívót küldtek ki. A nyugdíjasok köszöntése után Dr. Vezér Mihály polgármestert az ünnepről a nyugdíjasok köszöntéséről is kérdeztem.

Batta Napok: II. Százhalombattai Kaktuszkiállítás és vásár
A Battai Napok rendezvényén, nagyon sok sátorban kínálták portékáikat az árusok az érdeklődőknek. Vásárolhattunk ékszereket, játékokat, édességeket, és cserepeket, valamint kaktuszokat, hogy csak néhányat emeljünk ki. A második százhalombattai kaktuszkiállítás és vásár sátránál a szúrós növények egyik szakavatott gondozójával beszélgettem.

Battai Napok
A Battai Napok nyitórendezvényén különleges tortát kaptak ajándékba Dr. Vezér Mihály polgármestertől a Százhalombattai Sérültek Alapítvány munkatársai és gondozottjai. Miután a megnyitó ünnepségen közösen nem tudtak részt venni, ezért az alapítvány vezetője, Cseh Éva úgy döntött a három napos rendezvény után az első közös találkozón adja át az ajándék tortát a Százhalombattai Sérültek Alapítvány gondozottjainak, és az alapítvány munkatársainak. Az átadáson természetesen mi is ott voltunk.

Orvos Válaszol
A mozgáskorlátozottak rendezvényeinek rendszeres előadója Dr. Benedek László, aki az előre egyeztetett program szerint az idei esztendőben öt alkalommal tart előadást a klub tagjainak. A találkozókon egyre többen vesznek részt, és kérnek segítséget, vagy tesznek fel kérdéseket a különféle betegségekkel, és azok helyes gyógyításával, kezelésével kapcsolatban.