Ezüst Évek

Adás időpontja: 
2014. július 08, kedd, 20:00
Leírás: 

Városi Nyugdíjas Klub
Valamennyi nyugdíjas szervezetnél, így a Városi Nyugdíjas Klubnál is hagyomány a félévzáró megrendezése. Elmúlt adásunkban az előkészületekről számoltunk be önöknek, most pedig az ünnepség hangulatába, eseményeibe pillanthatnak be.

Mini portré: Dubecz Lászlóné
Mini portré sorozatunkban Dubecz Lászlónéval találkozhatnak kedves nézőink. Városunkban sokan ismerik őt, hiszen rengeteg gyermekkel, és szüleikkel volt kapcsolata. Az  óvodában ugyanis 39-éven keresztül nevelgette az apróságokat. Nyugdíjba vonulása után sem szűnt meg a kapcsolata a kicsikkel, hiszen azóta is bábokat készít, és alkalmanként mesélni, bábozni is tanítja az érdeklődőket.

Mozgáskorlátozottak
A tavalyi esztendő végén a Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének társelnökévé választották Csiszár Attilát, aki a közelmúltban járt a százhalombattai szervezetnél. Látogatásának célja a kapcsolatfelvétel, valamint a szervezet helyzetének áttekintése volt.

NYUPEK félévévzáró
Remek helyszín és remek idő várta a Gátőrházban megrendezett félévzáró találkozóra érkező nyugdíjas pedagógus klub tagjait. A délelőtt szolgálatot teljesítő klubtagok éppen időben készültek el a finom falatokkal, így a többieknek, csupán sós, és édes süteménnyeket, jó házi gyümölcslét kellett hozniuk a délutáni partira.

Délelőtti torna
Minden szerdán délelőtt egy kis tornára várják a nyugdíjasokat a Dunafüredi Családsegítőbe. A foglalkozásokat Schaffer Judit gyógytornász tartja, akit  a mozgásról, a feladatok nehézségi fokáról kérdeztem. Mi már a kezdés előtt ott voltunk a családsegítőben, így alkalmam volt a résztvevőktől érdeklődni a nyári programokról, a nagyszülői feladatokról.